Szalagavató 2010 – Kiskunmajsa, Dózsa

Most már elmondhatom azt, hogy a szalagavatót láttam úgy, hogy még nem az enyém, és úgy is, hogy már nem az enyém volt. :D Hirtelen jött a meghívás Vivitől, amit nem utasíthattam vissza, hiszen kedvenc harmadikosaimból lettek negyedikesek és ők most tartanak ott, ahol én egy évvel ezelőtt (mily meglepő, ugye?).

Majdnem késéssel kezdtem a dolgot, de most tényleg nem rajtam múlott a dolog (na jó, igazából az első vonatot lekéstem, a másodikat meg majdnem azért, mert taxit intéztem, hogy emberi időben odaérjek…).
Szóval, rendben megérkeztem nagyjából, aztán gyorsan összekészülődtem, és célba vettem a csarnokot, amit már megszokott rutinossággal közelítettem meg a csúszós jégen.

Bent rögtön megrohamoztak az ismerős arcok, nagyrészt mindenki örült nekem, (aki meg nem, az nyaljon sót!) de nem volt sok idő beszélgetni, hiszen hamarosan kezdődött a szalagavató. Ez is olyan szép volt, mint a miénk, talán egy dolog volt szembetűnő: a bécsi keringőt fehér ruhába táncolták a lányok. Ezen meglepődtem, nem mintha sokat számítana a ruha színe, de valahogy én a fehér ruhát inkább egy melankolikusabb angol keringőhöz képzelném el, nem egy „ugri-bugris” bécsihez, de nem nekem kellett hogy tetsszen, hanem azoknak, akik táncoltak. Ez hülyén hangzott most, de tényleg így gondolom… Sokan úgy vannak vele, hogy „Úristen, mit szólnak a többiek, ha rosszul lépek”, meg egyéb nyalánkságok, holott szerintem egy szalagavató nem azért van, hogy másoknak tetsszen az ember, hanem hogy alkosson valamit, de ne görcsösen, hanem úgy, hogy azt ő is élvezze. Ennek az élvezetnek a hiányát láttam Danika öcsémen, amikor vonult be fapofával és ezt az arcot vágta kb. egy órán keresztül, míg át nem esett először a táncon… Másodjára már láttam a fellélegezést és a megkönnyebbülést a pofiján és vidámabban lépdelt^^.

Meglepő volt még az egyik tánc, aminek nem jut eszembe a neve (ha majd valaki idetéved és tudja, mi volt az., írja már meg légyszi :D). A lányok mindenféle színes ruhákban voltak, és ahogy rájuk néztem, rögtön a gumicukor, vagy a habcsók jutott róluk eszembe.

Jellemző volt az estére még a lótás futás, nem sokat ültem a fenekemen, mindig volt kinek köszönni, volt kivel beszélni.

Ami még szót érdemel, az a vacsora. Nekem kifejezetten kedvemre való volt és elismerésem a szakácsnak. Aki ismer, tudja, hogy a fanyarabb, sósabb ízeket szeretem, így nem újdonság, hogy az idei hidegtál, ami alapból sósabb, szaftosabb húsokat tartalmazott, jobban bejött, mint a tavalyi, amiben a szilvával töltött hústól kezdve minden volt, ami édes lehet :D. – nem mondom, hogy rossz volt, mert ízlett az is, de ha már választanom kellene, akkor inkább az idei koszt.

Tombola:

Bizony külön bekezdést érdemel a tombola… Vettem egy darabot, hátha nyerek. Persze nem nyertem, viszont Alízzal örültünk, mert ő viszont jó számokat választott… Node, mikor megtudtam, hogy mi volt a főnyeremény, akkor áldottam az eget, hogy nem az 587-es volt az.

Ugyanis az idei fődíjat, max. csak a vonat után kötve hozhattam volna haza. A fődíj valami 120 kiló sertés volt feldolgozva. Ez a tombola jelképes, ugyanis, mint megtudtuk ugyanezt nyerte 4 évvel ezelőtt a polgármester és gondolták, most nosztalgiáznak.

Egész este ásványvízzel és narancslével (amiből nem értem, hogy hogyan kerülhetett 1 liter 390, ám 2 deci már 190 ft.-ba :S) rohangáltam, mert nem ihattam alkoholt, így inkább csak néztem, ahogy a többiek részegednek :D. Jó is volt a látvány, de aztán lassan elnyomott az álom, meg az anti-biotikum, így nem maradtam hajnalig (a tavalyi szalagavatómat már úgysem tudom űberelni XD).
Nagyon-nagyon örültem Kovács Timinek és Zsuzsinak, mert őket már vagy 2 éve nem láttam.^^

Viszont volt egy csomó tanár, akivel nem találkoztam, pl. az igazgatóval sem tudtam egy szót se váltani :’(

Képek jönnek, amint elérhető lesz a Dózsa honlapja…és amint Laci feldobálja a pikcsőrzöket...:P