Nem gondoltam volna, hogy ez lesz életem eddigi legjobb osztálybulija a négy éve során...

Talán ezek azok a pillanatok, amikért visszajöttem...Amikor együtt vagyok azokkal az emberekkel, olyanokkal is akiket nem szeretek annyira...mert akkor rájövök arra, hogy nem is utálom őket annyira...még azokat sem, akiket általánosságba nem csípek...
Mert ők is hiányoztak...nagyon...annyira, hogy néha el sem hiszem, hogy vissza jöttem... és bár sokat kell áldoznom ezért, azért megéri olykor...

Mert valahogy úgy érzem, hogy hiába éreztem nagyon jól magam a Burattinoba, én azért ide tartozom. Ezekhez az emberekhez, legyenek akár jók vagy rosszak.
Nagy dolog volt ez az osztálybuli, mert számomra nagy dolog, hogy részt vehettem rajta.
Ezeket az alkalmakat sirattam, amikor nem voltam itt.

Volt egy vetítés, amit egy osztálytársunktól, Tapolcai Évitől kaptunk... Több szem könnyes lett, de az enyém nem. Bár lehet, hogy jobb lett volna, mert akkor haar túlestem volna a letargián, amibe belestem. Most olyan depressziósnak érzem magam. Sajnos rossz tulajdonságom, hogy nem szeretem a változásokat. Ez persze azzal jár, hogyha valamit megszokok(és még meg is szeretek), akkor nehezen szakadok el attól a dologtól... Így van ez az osztálytársaimmal is, mégha nem mondom a szemükbe, akkor is...
Félek attól, hogy mi lesz velem a jövőben, úgy érzem magam, mint egy törött szárnyú fecske, aki bár repülni még nem tud rendesen, mégis kitaszajtják a fészekből és le fog zuhanni, mert nem életképes, nem elég erős ahhoz, hogy kimenjen a nagybetűs ÉLETbe.

Ez nagyon szar, és ez az érzés egyre jobban magával ragad. Nem tudok ellene mit tenni, akármennyire szeretném pozitívan felfogni a dolgokat, nem megy. Egyszerűen gyengének érzem magam és elhagyatottnak. És ez az osztálybuli csak azt erősítette bennem, hogy ide tartozom...és ha el kell mennem, akkor meghalok...ebben a pillanatban, itt és most...ezt érzem...

Képek holnap...most túl fáradt vagyok ahoz, hogy felrakjam...lesznek nagyon faintos partyfotók XD