Vége. Vége egy barátságnak, úgy érzem...
"túlsáágosan szétmentünk"... ám legyen.
Én mindent megpróbáltam azért, hogy ez az egész helyrejöjjön...
Könnyű ráfogni arra a társaságra, akikkel vagyok, de ez csak kifogás...
Ez csak egy ürügy arra, hogy egyszerűen kidobjanak egy barátot a szemétbe...
Ez már csak egy ilyen hét.
Azért néha eszembe jutnak a közös cigizések, és a közös zenehallgatások... Amikor összebújtunk a hidegben, igazi jóbarátokhoz méltóan, vagy amikor egymásra eröltettük a kabátunkat a téli hidegben, leszarva azt, hogy mi megfagyunk...
Ez egy őnzetlen barátság volt... Tényleg számíthattunk egymásra, ám a nyáron ez a dolog megromlott... Sőt, mostmár elmondhatom azt is, hogy ez is az okok közt volt, amiért a Burattinoba mentem. Úgy voltam vele, hogy már nem ér annyit az egész, hogy harcoljak ezért a barátságért. De valahogy akkor is olyan szarul voltam, mint most, fél évvel késöbb.
Aztán ma tulajdonképpen rá kellett döbbennem, hogy a barátságunk regionális alapokra épült, ami kb. annyit jelent, hogy én voltam itt, én voltam jó barátnak. Aztán jöttek az elsősök, akik mindíg nagyon érdekesek és bár nem ők tehetnek róla, szétbasszák a barátságokat. Talán már túl öregnek számítok ahhoz, hogy frankó barát lehessek.
"Megváltoztál..." - persze... Ki az, aki nem? ... De attól még ugyanaz vagyok.
Ugyanúgy őnzetlenül odaadnám a kabátom és hallgatnám az Alvintól Az élet egy csoda c. számot. De ő már nem...
Folyton azt kapom tőle, hogy megtaláltam a helyem... igen, ez így van... de ez nem azt jelenti, hogy le kell szarni a másikat! És ez nem az én hibám! Én mindent megtettem...többet nem tehetek! Kerestem, de már szinte amióta itt vagyok, nem tudtunk beszélni rendesen... Ám legyen... én nem eröltetek semmit...
Olyan, mintha bűntudatot akarna kelteni bennem azért, mert jól vagyok és végre megtaláltam azt a társaságot, ahol nem érzem magam kívülállónak. Holott ennek semmi, de semmi köze hozzánk és a (volt) barátságunkhoz!
Azért hiányozni fogsz, kisöcsém... de ez van... érezd jól magad és szard csak le a barátaidat... azokat, akik egyszer a támaszaid voltak (tény, hogy te is nekünk, anno!) és kerülj minél távolabb a kolesztól, csak nyugodtan! Azért tudd, nem haragszom, csak kibaszottúl szarúl esik, az, hogy egy egynyári paradicsomként kezesz... De nem haragszom...HISZEN TE IS VÁLTOZTÁL...
Búcsúként... Remélem, emlékszel...
Utolsó kommentek