Sean Penn - Into The Wild (Út a vadonba)
Médiás suliba járok, ahol pszichológiát is tanítanak. Így néha kettő az egyben megoldásként elemzni kell egy megnézett filmet pszichológikus rávilágításokkal.
Én ezt a filmet választottam most (persze ezt meg se néztük, de én már csak ilyen különc vagyok, nekem sosem jó az, ami másoknak Az:)
Kicsit stréber feelingű szöveg lett, dehát ilyen is kell... a filmet mindenkinek ajánlom, mert nagyon jó.
Sean Penn – Út a vadonba
A kilencvenes évek elején járunk. Christopher McCandless, életerős fiatalember, aki egy diplomát is magáénak tudhat immár.
Mit tenne egy fiatal „normális” esetben? Kiélné az életét, bulizna, aztán, amikor már eléggé kiégett ahhoz, hogy megkomolyodjon, keresne maga mellé egy társat, akit szerethet, céltudatosabbá válna, és jól fizető munkát keresne, családot alapítana, sok gyereke lenne és élné az életét, egészen amíg le nem nyugszik a Napja és el nem jön rövid léte alkonya.
Ez azonban nem egy hétköznapi film, így a főszereplő sem lehet hétköznapi, hiszen akkor semmi érdekes nem lenne ebben az alkotásban.
Ez a film egy adoptáció: Egykor valóban megírta valaki, akit Christopher McCandlessnek hívtak. Erősen önéletrajzi ihletésű a mű, amelyet egy napló alapján írtak meg.
A 22 éves Christopher McCandless a végeláthatatlan bulik és a vidám nyár helyett valami egészen másfajta szabadságot választ: elhatározza, hogy kivonul az emberi társadalomból és meghódítja Alaszkát.
Az ok, amiért erre a döntésre jut, meghatározza az egész történet pszichológiai jelentőségét.
Elvégre egy ember nem dönt úgy, minden ok nélkül, hogy kimegy a vadonba és elszakad a civilizációtól. A főszerelőnek is megvolt rá a megfelelő oka. Egyszerűen kiábrándult az emberekből. Ez azért történhetett meg, mert a gyermekkora tele volt hazugsággal. A szülei kapcsolata megromlott, amikor Chris és húga, Carine még kis gyerekek voltak.
A két testvér ez miatt a fájdalmas tény miatt, hogy szétesett az idillinek hitt család, ahol sosem voltak problémák, még közelebb kerül egymáshoz, így teljes köztük az egyetértés, már-már olyanok, mint az ikrek. Ez konkrétan nem jelenik meg a filmben, hiszen a történet úgy kezdődik, hogy Chris vándorol, és messze van az otthonától. A testvéri kapcsolat erősségére a flash back alkalmazása által (visszaemlékezés, közös emlékek) és az apró jelek által rajzolódik ki: Chris fel akarja hívni testvérét; Carine nem haraggal, vagy sajnálattal mesél arról, hogy a bátyja elhagyta a családot és felfedező útra indult, hanem úgy, mint aki teljesen megérti és elfogadja ezt a tényt, döntést.
A szavaiból (ő a narrátora a műnek) érezhető, hogy mennyire ismeri a testvérét, és hogy kiáll mellette.
Bár Chris tehetős családból származik, mégis úgy dönt, hogy útját a vadonba egy hátizsákkal abban némi konzervvel, illetve a legalapvetőbb dolgokkal ( pl. üres flakonok ivóvíz tárolására). Azt a pénzt, amelyet megspórolt a további tanulmányaira, jótékony célokra fordította, az iratait és a készpénzét elégette, ezzel is jelképezve azt, hogy az anyagi világ mennyire értéktelen a számára.
Alaszkába való útja során a főszereplő barátságokat köt, és szokatlan bölcsességével sok ember életét megváltoztatja. Egy tipikus olyan szereplő, aki „ha valahol feltűnik, azonnal változást hoz létre.” Jellemző rá a mérhetetlen természetszeretet és a vágy az ismeretlen felé, a magány felé, az iránt, hogy csak a természet legyen, és csak ő.
A tapasztalatait és az út történetét a naplójában írja le. (ezért volt könnyű megfilmesíteni a történetet)
Amikor eljut Alaszkába, akkor eljut a látszólagos megvilágosodáshoz is, és egy elhagyatott buszban „új életet” kezd. A film jelenetei több idősíkban játszódnak: Az első idősík a múlt, amelyben Chris múltja, a család, a gyerekkor, az emlékek; a második a az út részletei, a szerzett baráti kapcsolatok; a harmadik pedig a jelen, amelyben megtudhatjuk a főszereplő pillanatnyi állapotát, gondolatait.
A történet végét nem mesélem el, mert nézzétek meg, szerintem nagyon jó film és tele van tanulságos gondolatokkal.
Utolsó kommentek