Elnézéseteket kérem azért, hogy mostanában olyan szanaszét bejegyzések vannak... ezt majd megírom, azt majd késöbb felteszem, ezt maj kipótolom, azt majd mellékelem... igazándiból el vagyok havazva.
Csütörtökön hazajöttem és kb. mint aki meg van halva, örültem, hogy alhatok. Pénteken elmentünk SM'sbe, ahol Hozeék léptek fel és chris bemutatkozó anyagából is hallhattunk néhány dalt. Szombaton feljött Szegedről Tiva, csak a mi kedvünkért, így tökre másnaposan (majdhogynem aznaposan) összekászálódtunk és Vámpírral kimentünk Margit Szigetre, ahol már vártak minket. Olyan volt, mint egy piknik, legalábbis az a része, hogy gyakorlatilag a Margit Szigeten reggeliztem megXD...Viszont! Abszolute megérte a dolog, mert Tiva személyében egy rettentő jófej embert ismerhettem meg, úgyhogy személyszerint remélem, hogy majd látjuk még szerény köreinkben őt^^.
Persze, ez nem volt elég, este megintcsak betámadtuk SM1set, merthát, miért ne, ha már Tiva felutazott, akkor lásson valami jót is Budapestből:)
A ma pedig azzal telt, hogy felkeltem kb. 1 órakkor, megnéztem egy animét, aminek Cin Cin, vagy mi a neve és egy egérről meg egy patkányról szól... Aztán Napiszaron megcsodáltam a sok faszagyú kommentjét, amit ahhoz a videóhoz írtak, amelyen Hoze Christ interjuvolja... A következő momentum az volt, hogy Krisztivel összefutottam Nyugatiba, majd feljöttünk hozzánk netezni, mert Kyarának otthon nincs netje most, és a minimum életjeleket meg adta így tőlem. Főztem eközben, és még Isten tudja, mi mindent nem tettem, mire ide jutottam, hogy bassza meg, megint este van.
Még sajna nem fogok aludni, mert bátyámnak meg kell írni egy rakat DVDt, így most itt ülök a gép elött...
Ennek a bejegyzésnek amúgy csak az lett volna a lényege, hogy holnap kimegyek a világ végére és szerdáig híremet sem halljátok itt a blogon sem, és msnen sem, mivel anyáméknál, Solton nincs internet :S.
Szerdán új élményekkel és eléggé leamortizált tudattal haztérek és minden érdekeset és szépet meg jót megírok nektek :).
Utolsó kommentek