Máig nem volt lelki erőm írni a hétvégéről, ami egyébként szarul sikerült. Ott kezdődött az egész, hogy pénteken ismételten Jánoshalmára vettem az utam, ugyanis nem számoltak azzal, akik kitalálták, hogy szombaton legyen az emelt angol szóbeli, hogy nem mindenki Kiskunhalason lakik. A koleszt értelemszerűen, csak miattam nem tarthatták nyitva, így rákényszerültem arra, hogy Ben Joeéknál aludjak. Ennek, úgy vettem észre, hogy mindenki örült, őt kivéve...

Ezen persze nem lepődök meg, mert nem úgy alakult a hétvégéje, ahogy eltervezte, viszont erről nem én tehetek.

Ez miatt eléggé szarul éreztem magam, mert a pénteket átvészeltem valahogyan, a szombat azonban katasztrófa volt. Kezdjük azzal, hogy nem sok alvással indultam érettségizni és a buszon jutott eszembe, hogy a nagy ietségben a legfontosabb dokumentumokat hagytam ott. Ez miatt autóval kellett áthozni a cuccaimat, amit itt is köszönök szépen.
Az érettségin nem alakítottam valami jól, így már biztos, hogy lőttek az egyetemnek, amit annyira nem is bánok. Letezek egy OKJs képzést, egy nyelvvizsgát és aztán talán megpróbálom még egyszer....
Eléggé le voltam lombozva tehát, főleg szombaton. Csalódtam is egy kurva nagyot, rá kell jönnöm, hogy a kutyából nem lesz szalonna. Hiába próbálok meg mindent, hiába nyújtom baráti jobbom, olyan ez, mint amikor meg akarok etetni egy éhes kutyát, az meg belém mar... Az emberek nem fognak olyan állatot simogatni, amelyik mindenkit megharap, ebből következőleg kurvára magára fog maradni és bár azt hiszi, hogy ez jó neki, de mivel makacs tacskó, ezért csak akkor eszmél fel, amikor éhezve megy majd az utcán kóborkutyaként, mert senki nem fogja szeretni. 
Így vagyok most, úgy érzem lehetetlent próbáltam. Egyszerűen egy olyan embernek nem lehet megfelelni, aki csak arra megy, hogy kihasználjon másokat, hogy röhögjön rajtuk és megbántsa őket. Igen, ez egy kurva nagy célzás volt ám, hogy nem csak másokat kell basztatni, hanem tükörbe is kéne nézni... Lehet, hogy én "övtáska" vagyok, de nekem legalább vannak igaz barátaim, akik tudják, hogy számíthatnak rám. Kíváncsi vagyok, hogy neked hány ilyen barátod van... Mert attól félek, mától eggyel kevesebb... Nem mondom, hogy a dolog menthetetlen, de én már nem fogok küzdeni foggal-körömmel, mint eddig. Nehogy már csak én akarjam ezt az egészet! Mert az úgy már rég halott ügy.....

Köszönöm mindenki másnak ezt a hétvégét, köszönöm, hogy szurkoltatok nekem, hogy fáradoztatok miattam és hogy megismerhettelek titeket!