Avagy: Miért nem leszek újságíró....

Anno, négy évvel ezelött lelkesen és bőszen jelöltem be azt a (többek között) média szakos iskolát, ahova fel is vettek és bevezettek az újságírás, a filmek, és a médiumok világába. Azért jelöltem meg azt az iskolát, mert röhejes, vagy nem, mindenképp olyan irányba akartam menni, ahol tudok zenével kapcsolatos dolgokkal foglalkozni. Minden vágyam az volt, hogy interjúkat készítsek híres emberekkel. Elég hülye indok, de ez az igazság. Mára már megkomolyodtam és mire elvégeztem ezt a szakot, megundorodtam a szakmától.

Azt le kell szögeznem, hogy ennek az utálatnak semmi köze a Dózsához, nagyon jó kis suli volt az, a maga szabályaival és konzervativításával együtt. Viszont rájöttem arra a tényre, hogy az újságírók nagyon útált emberek és maga az újságírás és a média sokszor nem szól többről, mint minél jobban belevájkálni a híres emberek életébe, felfedezni a legféltettebb titkaikat, és minél nagyobb szenzációt csinálni ebből.

Ezeket a szemét dolgokat különböző csoportokra tudnám bontani.


 

1.: A támogatás:
Azoknak a hírességeknek is szükségük van a média jelenlétére, akik kimagaslóak valamilyen tehetségben, hiszen az újságok, a televízió által ismerhetik meg őket azok, akik késöbb majd "támogatják őket". Fontos tehát, hogy meglegyen a módja annak, hogy minél többen halljanak valakiről, aki feltörkvőben van.

2.: Az ámítás:
Sajnos a média sokszor csinál sztárt olyan emberekből, akik egyébként semmire sem jók. Kiadat egy olyan lemezt, amin az amúgy kappan hangú énekes hangja jól fel van turbózva, hogy eladható legyen a legújabb őrület. Természetesen sok ember bekajálja a dolgot, aztán meg pofára esik, amikor elmegy egy koncertre, ahol gyakorlatilag hulladékot kap, vagy rosszabb esetben rá sem jön az igazságra.

3.:Fotósok, riporterek, szenzációhajhászok:
Nos, igen, elérkeztünk ahhoz a részhez, ami megihlette ezt az egész okfejtést. Aktuális az eset: Felipe Massa balesetet szenvedett és a Honvéd kórházban ápolják vasárnapig. Mivel én közel lakom ehhez a kórházhoz, kimentem egy barátnőmmel, aki megkért, hogy dekkoljak ott vele, ne legyen egyedül. Ott ülünk a kórház elött, és nagy sokára kijött a Ferrari csapatfőnöke és másik pár emberke. Természetesen az ott campelő újságírók, TV-sek, riporterek mind rávetették magukat és szánalmasan komikus volt az, ahogy rohantak az előlük autójába menekülő Jean Todt után. Leírhatatlan volt az, ahogy futott 3 ember - egyik kezében egy mikrofon, mögötte egy csávó a kamera zsínórját vitte, végül szaladt az operatőr egy böszme nagy kamerával. Nevettem, és komolyan mondom, már ezért megérte kimenni. Csak azokat az embereket sajnáltam, akik az autóban ültek és elindúlni sem tudtak addig, amig a piócák elég vérüket ki nem szívták.
Ez is azt bizonyítja, hogy a hírnév nem boldogít. Egy idő után már nagyon idegesítő tud lenni egy híres embernek, hogy minden fingásáról olvashat a másnapi újságban.
Az újságírókat ez persze nem érdekli, belenyomnák a pofájába egy haldokló embernek is a kamerát és a mikrofont, hogy "Na kérem, hogy érzi magát ebben a válságos pillanatban?üzen valamit esetleg a TV-nézőknek?".

4.: Pletykák, és kacsák:
Ez is jól bevált módszere annak, hogy valaki az újság címlapjára kerüljön. Sokszor olvashatunk a bulvárlapokban olyan dolgokat, amelyeknek nem sok valóságalapja van, azonban az emberek megveszik, mert a negatív dolgok mindig jobban érdeklik a befogadót, mint a "megszokott" hirek. Hányszor hallhatjuk, hogy "X megcsalta Z-t Y-onnal", "Ez buzi, amaz meg pedofil". Persze ezzel nem hogy karrierek törhetnek félbe, de még családok is szétzúzhatóak vele.  
Ez persze a másik oldalról is megközelíthető, hiszen a cél érdekében egy ismert ember keverhet saját maga körül is port, csakhogy halljanak róla valamit.

Összegezve: a média sok mindenre képes. Ennek haszna is lehet, de sajnos egyre gyakrabban öncélú, marketing fogás ez, amely nem törődik azzal, hogy akit nem hagynak élni a lesifotósok és a lépten-nyomon rohangáló szenzációhajhászok olyan embereket, akik gyakorlatilag ugyanolyanok, mint bárki más.