Régi dolgok...

Furcsa dolog, hogy az élet mennyire el tudja sodorni az embereket egymástól... Akár családokat is szétszakít, olyan szinten, hogy évekig nem is tudnak egymásról, vagy talán soha nem keresik fel egymást. Érdekes ez, én mondom.

Jöjjön most egy kis falat a múltamból...

Emlékszem, amikor kicsi voltam és Csepelre jártam a nagymamámhoz, gyakran átugrottunk édesanyám testvéréhez. Kicsi voltam bár, de vannak azért halvány emlékfoszlányaim az akkori időkről...

Húgom még babakocsis volt javában, nekem pedig az volt a legnagyobb gondom, hogy megfűzzem az unokahúgomat, Ginát, hogy cseréljünk babát :D.
Van egy unokabátyám is, róla kevesebb emlékem van, mivel már akkor csapodár volt, és nem sok időt töltött otthon. :D:D Jocónak hívják és csudajókat TV-játékoztunk vele anno.
Emlékszem, mindig, amikor mentünk bátyámmal, "kirúgdosta a húgát", hogy mi játszhassunk a "kacsalövőssel"xD... gonosz dolog volt tőle, tudom, talán azért is maradt meg az emlékeimben...
Van még két emlékem, ami elég élesen bennem él...:
Egyszer, amikor ott voltunk látogatóba, vittem magammal cukorkát. És megmondtam Ginának, hogy ne adjon belőle a hugának(igen, kb. egykorú és nemű gyerekeik vannak a nagybátyáméknak is, mint mi 3an:D), mert ő még kicsi és nem ehet ilyet. Gina persze nem hallgatott rám és jószándékkal adott egy cukorkát az akkor kb másfél éves Szandinak, aki persze nem nagyon volt akkor még tisztában a cukorka fogalmával. Nem volt tőle nagy baja, hál' Istennek megúszta a dolgot egy kis ijedtséggel mindenki részéről... de amit én kaptam...na az nem volt semmi :D. A nagybátyám felesége (akit Gabinak hívnak, azt hiszem) úgy leoltott, hogy öröm volt nézni... Igazából szerintem ő is tudta, hogy nem én vagyok a hibás, de hát, kellett a bűnbak és inkább a másik gyerekét okolja, mint a sajátját:S:D.
Mondjuk az a nő sosem szeretett engem túlzottan. Egyszer azért is én voltam a hibás, mert elfikáztunk a lépcsőn :D. Igen, jó gyerekek voltunk :D. Ehhez kapcsolódik a másik történet, ami emlékeimben él. A Margit szigetre mentünk, azt hiszem gyerek napra, vagy majálisra. Az egész család együtt volt, és akkor éreztem utoljára azt, hogy van családom. . . 8 évesen.

Aztán a Jóskáék fogták magukat és úgy elköltöztek, hogy többet az életben nem hallottunk róluk. Sokszor eszembe jutnak, kíváncsi vagyok, hogy mi van velük, de sajnos eddig sikertelenűl kerestem a Jusztin családot :/.
Vajon ők gondolnak ránk?
Vajon emlékeznek rám úgy, mint én rájuk?
Vajon látom őket valaha?

Igen, sok sok kérdés.... Az idő mindent megold... talán lehet hogy a szó másik értelmében is... Kizártnak tartom, hogy valaha ezt olvasni fogják Ők, vagy hogy ha mégis, magukra ismernének... De azért jó lenne :)