Ez egy igen személyes bejegyzés lesz, és talán azon bejegyzéseim közé fog tartozni, amikor írok valamiről, de igazán ezt csak azok értik majd meg, akik ismernek. Írok valamiről, amit nem mondok ki, és talán ezt sokan nem fogják érteni, csak egy bizonyos kör, vagy talán még ők sem teljesen.

Mindenkinél vannak mélypontok az életben. Nekem is vannak és sajnos sokszor nem épp a legjobbkor "jönnek elő.
Ilyenkor depresszióba esek és teljesen letargikus állapotba kerülök. Ilyenkor szeretnék egyedül lenni, közben mégis attól félek, hogy a "végén" egyedül maradok.
Félek! Félek attól, amit hozhat a sors és félek attól, hogy egy idő múlva nem kormányozhatom a hajómat egyedül az élet tengerén.
Hogy miért van ez? Azért van, mert nem tudok megküzdeni magammal, a démonaimmal, amik folyton előjönnek és azt suttogják a fülembe: "egyre kevesebb időd van".
Az élet néha furcsa meglepetéseket okoz. Vannak olyanok, amik hirtelen jönnek és vannak olyanok, amikkel meg kell barátkozni. Vannak olyanok, amiken lehet változtatni és vannak, amiken nem. Sajnos életem forgatókönyvét nem én írtam, és ezzel mindenki így van. Az ember nem választhatja meg, hogy milyen életet kap. Mindenkinek meg vannak természetesen a maga bajai, senkinek sem gondtalan az élete, de sokszor mégis elcsodálkozok magamon, hogy mi minden történt velem ebben az életben.

A bejegyzésem címe: A Dark Családom. Igen, mondhatom, hogy ők a családom, mert ez egy olyan közösség, ahol olyan emberek vannak, akikre számíthatok. 
Emlékszem, amikor először találkoztam ezekkel az emberekkel, akkor még elég elveszettnek éreztem magam közöttük, mert nem ismertem őket, és mivel eléggé visszahúzódó típus vagyok, biztos voltam benne, hogy utálni fognak. Tévedtem.
Persze, most is vannak emberek, akik nem szeretnek, vagy éppen a szemembe jópofiznak, a hátam mögött meg aljas módon kipofáznak, de ugye az ilyen emberek mindenhol előfordulnak, még a legjobb családban is:).

A lényege ennek a bejegyzésnek csak annyi, hogy nagyon szeretem ezeket az embereket, mert jóban rosszban mellettem állnak. Ezt egy kívülálló nem értheti, mert ez a csoprt már nem is arról szól, hogy egyfajta zenei stílust kedvelünk. Ennek az a lényege az, hogy számíthatunk egymásra, és ott segítünk, ahol tudunk.

Nagyon szeretlek tieket és köszönöm, hogy vagytok nekem!(és hogy tegnap mellettem voltatok és fogtátok a kezem)

♥

ennyi mára.